Beszámoló XII.OST-ről Airtibi szemszögéből

Home / Klub / Beszámoló XII.OST-ről Airtibi szemszögéből

Némi csúszással, de én is eljutottam oda, hogy megírjam a memoárt az idei OST-ről.

Kicsit vegyes érzelmekkel indultam neki a találkozónak, mivel az én autóm még nem készült el, és potyautasnak sem szerettünk volna beülni, Öcsém jóvoltából egy MX-5 roadsterrel sikerült gyarapítani az OFFos autók listáját, amit ezúton is köszönök Neki!
Szombat kora reggel a szokott helyünkre, az ETO Parkhoz begurulva már néhányan ott várakoztak Cott90, Krisztián, Attila, Tibcsi, Laci, mondhatni a győri kemény mag, ha jól emlékszem, elnézést, ha kihagytam valakit. Még 2 autó érkezett, Sbali és egy eddig számomra ismeretlen srác egy jobbkormányos STi-vel. EÜ szünet, majd nagyjából terv szerint elindultunk Tatabányára. Nem tudom, Cott milyen nagy tempóról beszélt, nekem 120nál többet nem mutatott az óra, max 1x 😉 Lehet, hogy csal.
Ahogy megérkeztünk az AranyM-es kajálda parkolójába, nem győztük kapkodni a fejünket, egyre másra csak záporoztak a Subaruk körülöttünk. Ekkor jött az ötlet a sorbaállításra és a színkódra, amikorra már 20 autót számlált a tömeg. Innen indultunk Zoliék felvezetésével Bajnán keresztül a tetthelyre. Az elején kicsit féltem, hogy beragadunk valamelyik lámpánál és nem sikerül utolérni a rajt, de mindenkinek sikerült megfelelő tempóban maradni. Már a beérkezés Dorogra is elég hatásosra sikerült, az üzletekből kijöttek az emberek és csak lestek, füleltek a ropogásra, motorbőgésre.
Gyors parkolás, ismerősök megkeresése, pacsi. El nem tudom mondani, hogy mennyire jól esett, hogy olyan sokan érdeklődtek, hogy hogy áll az autóm, mikor lesz kész, mivel jöttünk. Tavaly úgy érkeztünk meg Velencére, hogy senkit nem ismertünk, volt egy kis félsz, hogy milyen lesz, de Kálmán Zoli és Népi Zenekara hamar feledtette velünk ezt a dolgot. Idén már „hazatérőként” üdvözölhettünk nem kevés embert.
A vonulás során igyekeztem minél hátrébb sorolódni a Miatával, de szerintem méltón zártuk a sort és mi is kaptunk kellő mennyiségű lájkot, integetést. Számomra is hátborzongató látvány volt egyszerre ennyi Subarut mozogni látni, de kicsi fintor ott volt a szám szélén az enyém miatt. Na de majd jövőre!
A Subaru Olimpia előtt a tatabányai csapat megpróbált megfélemlíteni határozott fellépésével, de bíztam a csapattársaimban és nekivágtunk a vetélkedésnek. Kötélhúzás zsinórban kétszer(maxiriszpekt Tomcynak, remélem rendbejött a keze), bobozás (ahol természetesen én voltam a nehéz kategória), majd kajak és a blob. Ez utóbbi rengeteg vidám percet okozott a környéken álldogálóknak, Tibcsi röptét szerintem bármelyik műugró versenyen maxra pontozták volna, és a stílust a két Leugrómester valamint az őket a földről „víz-kikólával” (TM by Cott90) hergelő Szotyi (sorry, a keresztnevet nem tudom) fokozta a végtelenségig és vissza.
A tombola idén is hozott egy szükséges apróságot, de sokkal jobban esett, amikor az eredményhirdetésnél Ákos úgy vezetett fel minket, mint a fórumon egyre aktívabb csapat. Nagyon örültem, hogy Petkóval és kedves feleségével is sikerült pár szót váltanom, aranyos momentum volt, amikor vasárnap reggel az alelnök úr az asszonyi bíztatásra lőtt egy képet a távozni készülő csapatunkról. Szerintem a többiek nevében is megköszönhetem a Vezetőségnek mindazt a támogatást, amit kapunk! KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! 🙂
A vacsora nekem kimaradt, illetve 2 db nagyon finom palacsintában teljesedett ki, vesztemre, mert innentől kezdve előbb a hozott Jäger, majd néhány pálinka is befigyelt. Szerencsére nekem megvan minden emlék. NLE koncert a mennyasszonyrablással, Csanád vízipipája, Hooder ipari demizsonból kínált pálinkája, stb. Csupán csak 3x indultunk el a szállásra, de mindig sikerült valakinek visszatéríteni, de egyáltalán nem bántam.
Nekünk a Boszitanyán volt szállásunk, ami külsőre kellemes, kulturált, viszont csak azt felejtették el a tulajok közölni, hogy szombaton buli van kb hajnal 4ig, mindenféle retro zenével. Nekem nem volt gondom, hála az alkoholnak, de a Kedvesem sajnos nem sokat aludt az éjjel.
Vasárnap szerencsénkre találtunk egy kis pékséget útközben, sikerült valamennyi élelmet magamba tuszkolni, majd gyors pacsi az ébredező/józanodó társaságnak és gyí haza. Kicsit sajnáltam, hogy este és másnap nem sikerült annyi emberrel beszélgetnem, mint szerettem volna, de szerét fogjuk ejteni, hogy ezeket a hiányosságokat bepótoljuk.
Hazaúton mi voltunk az utolsók és kicsit úgy érzetem magam, mint Okoskatörp, mikor a többiek előreszaladtak és én csak azt tudtam kiabálni, hogy „Várjatok meg!!!” Persze igyekeztem szedni a lábamat és néha a látótávolságon belülre került mindkét előttem haladó autó. Tatabánya-külsőn érzékeny búcsút vettünk Zoliéktól, majd haza. Útközben lőttünk még néhány fotót a tükörből, és a napot stílusosan az egyik Meki parkolójában zártuk Attilával és Cott90 kollégával.
Tudom, kicsit hosszúra nyúlt a beszámoló és még rengeteg szép emlék van a fejemben, amit szívesen megosztanék, de szerintem nem én vagyok az egyedüli ezzel.
Szeretném megköszönni
– a vezetőségnek és mindenkinek, aki közreműködött, hogy ez a találkozó összejöjjön. Örülök, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek én is!
– Hoodernek a bíztató szavakat a koncert előtt.
– kedves Feleségemnek a támogatást és kitartást, hogy a fáradtsága ellenére is maradt és nem panaszkodott az indulás miatt, hogy velem van a hülyeségemben, és hazafelé azt mondta, hogy nem akar már ő sem hétköznapi autót! Lehet, hogy drágább sok tekintetben a Subaru, de az érzés, amit ad, ez a társaság, amit összehoz pótolhatatlan!
Tibi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.